TIT Logo Bemutatkozunk TIT Hírek Nyelviskola telc Rendezvények Szakmai képzések Szolgáltatás Projektek Csillagászat Szabadegyetem Diákakadémia Tud.baráti-körök Civil szervezetek Archivum Képtár titpecs@titpecs.hu

 

 


 

  

Csillaggömb a Mecsek-oldalában

31  éves a Mecseki Planetárium és 25  éves a csillagvizsgáló

Több mint árom évtizede látható egy különleges építmény Pécs belvárosa felett a Mecsek-oldal egyik meredek utcájában, a Szőlő utcában. Mérete és formái feltűnnek a látogatónak. A betonépület mellett két fém kupola is található. Az egyik a hagyományos csillagvizsgáló, amelyben különböző műszerek, távcsövek segítségével szép, tiszta időben természetes körülmények között “kerülhet közelebb hozzánk”  a csillagos ég látványa.

A szokatlan építmény északi oldalához simul a másik kupola. Ez Magyarország három működő planetáriuma közül a pécsi, mely az ún. kis-planetáriumok közé tartozik. A jenai Zeiss-Művek gyártmánya - ma már technikatörténeti érdekesség is - 1962-ben került hazánkba, 1968 után pedig Budapestről Pécsre. A Pécs-Baranyai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezdeményezésére és gondozásában 1975-ben létesült városunkban először az ország első fix-beállítású, kőépületben elhelyezett planetáriuma.

A csillagászati oktatást és -ismeretterjesztést szolgáló, a csillagos ég és az égi jelenségek vetített képét bemutató berendezés kezdettől fogva vonzotta az érdeklődőket. Az idők során sokan megcsodálták az egy csillaggömbbel felszerelt műszert, mely kb. 5.100 csillagot vetít. A csillagokon kívül vetíti az Orion-ködöt, az Androméda-galaxist, a Praesepe és a Pleiardok (Fiastyúk) nyílthalmazokat, valamint a Herkules-gömbhalmazt. A csillaggömb alatti tartóban helyezkednek el a bolygóprojektorok, amelyek a Nap, a Hold és a szabadszemmel látható bolygók képét vetítik ki.

                                  
                              Mecseki Planetárium                                                                   Zeiss vetítő

 A Mecseki Planetárium  “történeti vázlata”

1971

Döntés a Mecseki Planetárium létrehozásáról, helyéről, a tervek elkészítésetervező: Baranya Megyei Beruházási Vállalat (Kovács Antal építészmérnök); kivitelező: Mecseki Szánbányák Építési Üzeme (Szabó János építésvezető)

1973. augusztus 20.

Alapkőletétel a Szőlő u. 65-ben

1975. augusztus 20.

Műszaki átadás

1975. november 30.

Ünnepélyes avatás

1975-1977 között

1000 előadáson 40 ezer látogató fordul meg

1977. augusztus 17.

megnyílik a Budapesti Planetárium is

1978-ban

359 előadás – közel 13500 érdeklődővel

1979-ben

311 előadás – 12300 látogató

1980. november 28.

Felavatják az 5 m átmérőjű, 3,5 tonna súlyú fémkupola  csillagvizsgáló kupoláját a Planetárium építményétől délre, az udvaron.

1980-ban

356 előadáson és távcsöves bemutatón 17000 látogatót fogad az intézmény

1981-ben

Közel 450 csillagászati ismeretterjesztő alkalmat szervez a TIT 13 és félezerlátogatónak.

1982-ben

672 előadás több mint 21ezer fő részvételével – látogatottsági rekord!

1983-ban

543 csillagászat és ürkutatás témájú ismeretterjesztő alkalmon 19500 gyermek és felnőtt érdeklődő vesz részt. (közben: 1983. május 17-én megnyílt az ország harmadik planetáriuma Kecskeméten)  

1984-ben

445 előadásra csaknem 13 ezer hallgató volt kiváncsi

1985-ben

502 előadást tartottak a Mecseki Planetáriumban közel 13 ezer résztvevőnek

1986-ban

402 előadás több mint 10 ezer  érdeklődővel a látogatottsági mérlegen

1987-től

A TIT-nek egyre nagyobb nehézséget jelentett a Planetárium működtetése –elsősorban pénzügyi és műszaki okokból (az állami támogatás megszűnése, az épület fűtésmódja, elektromos rendszere, az épület  szigetelési és felújítási munkái jelentősebb pénzforrásokat igényeltek volna). A Pécs-Baranyai TIT mindezt “egyedül” nem vállalhatta fel.

1988-ban

211 előadást tartottak közel 7000, elsősorban iskoláskorú gyermeknek

1998.

1997-ben megszületik az a Törvény,  mely lehetővé teszi a tulajdonjog tisztázását, így – igaz, hogy csak a nyári időszakban – de ismét éled a TIT szervezésében és gondozásában a Mecseki Planetárium.

1998. május-október

103 előadáson közel 3 ezer érdeklődő vett részt

1999. októberig

206 előadáson 6 és félezer látogatót fogadott a Planetárium

2000 októberig

196 előadáson hatezren látogattak el a Mecsek oldalában álló különleges intézménybe.

2001 októberéig

174 előadáson négy és félezren

2002  októberéig

138 elődáson három és félezren

2003 októberéig

117 előadáson közel háromezren

2004 októberéig

 89 előadáson kétezerkettőszázan látogatták a Mecseki Planetárium programjait

 

E vázlatos “történelmi”  évszámsort tartalommal töltötték meg a  TIT Csillagászati Szakosztálya helyi, hazai és nemzetközi rendezvényei, előadói konferenciái, csillagászati eseményekhez, csillagászattörténethez, a csillagos ég különleges jelenségeihez kapcsolódó, az űrkutatás eredményeit,  azok tudományos összefüggéseit megvilágító ismeretterjesztő események, sorozatok; csillagászati észlelő alkalmak, táborok, távcsöves bemutatók; a minden évben megrendezett Csillagászati Hét szakembereket és a nagyközönséget egyaránt vonzó előadásai, bemutatói. (Pl. a Kelet-Közép-Európa országai kisplanetáriumainak nemzetközi találkozója (1980); Planetáriumi Vasárnap rendezvényei (1981-től); Pleione változócsillag észlelő hálózat országos találkozója (1982); a csillagászati szakkörök országos vetélkedője (1983);  II. Nemzetközi Kisplanetárium Tanácskozás (1985); természetkutató tehetséggondozó gyermektábor Az Univerzum titkai (A mikrovilágtól a makrovilágig) témakörben (1999); az Ezredvég Napfogyatkozása rendezvényei (1999); Kis Csillagász Baráti Körök, amatőr csillagászati szakkörök alakulása és működése, aktív, lelkes tevékenysége kísérte a planetáriumi munkát. A városba látogató turisták érdeklődését is felkeltették az ismeretterjesztő alkalmak.

1998 óta a Pécs-Baranyai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Planetáriumi Nyár címmel foglalta össze azokat a rendezvényeket, amelyek programot adhattak a város és a régió lakóinak, az idelátogató turistáknak, a vakációzó kisdiákoknak. A TIT Csillagászati Szakosztályának tagjai, szakértői folyamatosan várták Pécsett, a Szőlő u. 65-ben az érdeklődő csoportokat; vasárnap 10.00 órakor a családokat, egyéni látogatókat a különböző témakörű (A Nap és családja,, Csillagképek legendái, Hazánk csillagos égboltja, A Föld hűséges társa a Hold, A Nap és csillagtestvérei, Csillagunk a Nap, Naprendszerünk óriása a Jupiter, A Jupiter holdjai, Szaturnusz a gyűrűsbolygó, A bolygó csillagok, Földünk családja a naprendszer, A Föld nővére: a Vénusz, A vörös bolygó: a Mars) előadásokon illusztrációs anyagokkal,  és külön hirdették meg a szombat esti távcsöves bemutatókat.

Az intézmény rendezvényei, előadásai hasznosan és hatásosan szolgálták az alsó-, közép- és felsőoktatási intézmények diákjainak természettudományos képzését.

De ne gondoljuk, hogy csak a csillagászat tudományának népszerűsítését szolgálta a létesítmény. Az előadások, különböző ismeretátadó és -közvetítő alkalmak, a különböző tudományágak összefüggéseinek magyarázatára is szolgálhatnak. Hisz’ ki vitatná, hogy a csillagászatnak köze van a matematikához, a geológiához, az ásvány- és kőzettanhoz, a környezetvédelemhez,  a fizikához, a kémiához, a filozófiához, a műszaki vagy más bölcseleti tudományokhoz.

A Mecseki Planetárium 2005-ben volt 30 éves. Több mint árom évtizeden át fogadta az Univerzum titkai iránt érdeklődőket, és tartozott Pécs idegenforgalmi értékeihez, növelte vonzerejét.

Most a Pécs-Baranyai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat törekvései és tervei alapján új fejezet kezdődik. A Planetárium nem a Mecsek-oldalában, hanem a belvárosban, a Felsőmalom u. 12-ben várja majd látogatóit.

A Pécs-Baranyai TIT reméli, hogy a pécsi polgárok összefogása és szeretete képes lesz életre hívni az új létesítményt.