Preambulum
Nagy ember az, aki az emberi szellem bármely területén
tevékenykedjék is, a kor alapvető kérdéseire keresi a választ. Ez az alapítvány egy nagy ember nevét viseli. Emléket állít
Grastyán Endrének (1924-1988) a tudósnak, a pedagógusnak és az ismeretterjesztőnek, a TIT Pécs-Baranyai Szervezete alapító
tagjának és elnökének, a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzorának.
Grastyán Endre alapvető kérdése így hangzott: milyen az emberi
viselkedés megváltoztathatatlan biológiai allapstruktúrája, amelyen belül alakítható (nevelés) avagy alakíthatja magát
(szabadság), de amelyen túllépni csak az évmilliók során kialakult adaptációs rendszerek lerombolása, azaz ellenőrizhetetlen
ösztönerők elszabadítása, a személy vagy a társadalom elpusztítása árán lehet.
A tudományban az eredmény számít. Grastyán Endre nemzetközi
szaktekintély volt. Ám a tudományos folyóiratok lapjain csak az éjt nappallá tevő kísérletezés eredményeit összefoglaló
közlemények olvashatók, és semmi arról a mindennapos küzdelemről, amit az ország anyagi és szellemi állapota kényszerített rá. A
nagy felvilágosítók útját választotta, tanított szerényen, kitartóan, rendületlenül, minden adandó alkalommal, minden
rendelkezésére álló fórumon.
Legyen az ő nevét viselő alapítvány egyik hathatós eszköze az immár
elodázhatatlan szellemi felemelkedésnek, segítsen eloszlatni azt a sötétséget, amelytől ő annyit szenvedett. Mozgósítson szellemi
és anyagi erőket személyek és közösségek megsegítésére, tevékenységek, mozgalmak támogatására.

Grastyán-díjasok
|
|
Antal György karnagy |
(1993.) |

Ádám Antal jogász, professor emeritus |
(2004.) |

Ádám György akadémikus, orvosprofesszor |
(1997.) |

Balogh Istvánné pszichológus |
(1992.) |

Bárdi László sinológus |
(2003.) |

Bécsy Tamás az irodalom- és színháztudomány professzora, a PTE díszdoktora |
(2000.) |

Bíró Lászó a Központi Papnevelő Intézet rektora |
(1998.) |

Csorba Győző Kossuth és József Attila-díjas költő |
(1991.) |

Diófási Lajos akadémikus, a mezőgazdasági tudományok professzora |
(1994.) |

Flerkó Béla akadémikus, anatómus |
(1996.) |

Gergely János ny.főigazgató, nyelvész |
(2001.) |

Hámori József akadémikus, neurobiológus |
(1998.) |

Horvát A. Olivér botanikus, a biológia tudomány kandidátusa, a Mecsek növényvilágának kutatója |
(1993.) |

Karlinger Gy. Tihamér orvosprofesszor |
(1993.) |

Karmos György idegélettanász |
(2008.) |

Kett Károly sebészprofesszor |
(1999.) |

Kircsi László zeneesztéta, oboaművész |
(2003.) |

Koncz István közlekedés-mérnök |
(1995.) |

Krisztián Béla szakpedagógus |
(2006.)
|

Lénárd László akadémikus, neurobiológus |
(2002.) |

Márk Bertalan, a PTE ny. főigazgatója |
(1992.) |

Méhes Károly akadémikus, humán-genetikus |
(2001.) |

Ormos Mária akadémikus, történész |
(2005.) |

Pálffy Györgyné ny. fizika szakos tanár |
(1997.) |

Péterfia Zoltán ny. középiskolai tanár |
(1992.) |

Polányi Imre történész, professor emeritus |
(1999.) |

Romhányi György akadémikus, kutatóorvos |
(1991.) |

Soltra Elemér festőművész |
(1994.) |

Szabó Imre elektrofiziológus, professzor emeritus |
(2005.) |

Szentágothai János akadémikus, agykutató |
(1994.) |

Szépe György nyelvész |
(2002.) |

Takács Gyula művelődéspolitikus |
(1998.) |

Tigyi András orvos-biológus |
(1995.) |

Tigyi József biofizikus |
(2003.) |

Tóth József geográfus professzor, rektor emeritus, PTE |
(2000.) |

Tóth László csillagász |
(2000.) |

Vastagh Zoltán a neveléstudomány kandidátusa |
(1995.) |

Vereczkei Lajos orvos-filozófus |
(2004.) |
|

Vértes Marietta
orvosprofesszor-fiziológus |
(2006.) |

Vizi E. Szilveszter agykutató, a TIT elnöke |
(2005.) |

Zeller Gyula
közgazdászprofesszor |
(2006.) |